A retrospektív tervezés ereje - döntéshozás 

Amikor egy adott helyzeten változtatni szeretnénk, akkor van egy jól megszokott és általában jól működő racionális megközelítésünk – ezt tanuljuk az iskolában, később pedig műveljük pl. egy operatív, vagy stratégiai tervezéskor. Viszont néha előfordul, hogy a racionalitás, az alternatívák átgondolása valahogy nem vezet sehová. Ekkor alkalmazható a retrospektív tervezés.

Amikor racionálisan tervezünk, akkor végig gondoljuk a szükségleteinket, a velünk szemben támasztott elvárásokat; figyelembe vesszük a korlátjainkat és a lehetőségeinket. Ezt vizuálisan egy S.W.O.T. analízisbe rakhatjuk, tudatosítva a jelen állapotunkat és az eltéréseinket az elképzelt új állapottól. Aztán akcióterveket gyárthatunk, S.M.A.R.T. (pl.) célkitűzéssel és utána csak a végrehajtást kell lekövetnünk…

De van amikor ez nem megy; egyszerűen olyan sokfelé indulhatunk, annyi a hívó szó, hogy nem tudunk, vagy nem akarunk dönteni. Ilyenkor egy coach úgy segíthet, ha a jelen letapadt állapotából gondolatban áthelyezzük magunkat egy jövőbeli pozícióba. Elképzeljük, hogy például 5 évvel később találkozunk és akkor vajon az ügyfél miről számolna be nekem? Hol van éppen, mivel foglalkozik? Vagy éppen milyen munkából érkezik meg az ülésre? Ha körülnéz, akkor kik veszik körül, milyen illatokat, színeket lát? Miből él, kikkel tartja a kapcsolatot és kik azok, akikkel meglazult, vagy akár meg is szűnt a kapcsolata?

Aztán megkérdezem tőle, hogy a megelőző egy évben mi történt? Itt nagy a kísértés, hogy a jelenig jöjjön vissza az ügyfél, de én nem erre vagyok kíváncsi. Hanem arra, hogy miként alakultak a dolgai, mi vezetett közvetlenül el oda, ahol akkor és ott van? Milyen lépéseket tett meg, milyen ambíciókat adott esetleg fel?

Mindezt a visszafelé haladást addig folytatjuk, amíg már áthidalhatóvá zsugorodik a jelen és a közeljövő közti távolság. Ekkor megérkezünk a jelenbe és általában a döntés is megszületett, hogy merre induljunk. A módszer erőssége, hogy intuitív és erős érzelmi kötődést is kialakít az ügyfélben.

Egyik hasonló gyakorlati példa, amivel sokan találkoztunk már interjú helyzetben: jelesül amikor az interjúztató felteszi a kérdést: "Hol képzeli el magát 5 év múlva a szervezetben?". "Fogós, ravasz kérdés", vajon mi a jó válasz erre? Ha pl. a pályázott pozíció vezetőjeként, akkor türelmetlen vagyok? Ha viszont a vágyott székben, akkor nem vagyok kellően ambiciózus? Tudja fene, de egy biztos: itt a cél nem a jövőtervezés.

Ezt a módszert sikeresen használtam a minap egy fiatal ügyfelemnél. A jelen választási alternatívából felsorolt vagy nyolcat; amikor ezeket elkezdtük volna megszűrni, akkor rendre az "igen, de" vagy az "amúgy" fordulattal csusszantunk át a következő választható lehetőségre. A coachingban a kavargás megszokott állapot; sőt a lineáris feladatmegoldás legtöbbször arra utal, hogy jómagam is beszálltam és vezetek (rutinból). De ha túl sokáig tart, akkor ideje a porfelhő fölé emelkedni, a látás kitisztul és megjelenik a kivezető út is.

Itt is ez történt; amikor a jövőbe beléptünk, már nagyon határozottan egyetlen kimenet jelent meg, érzésekkel gazdagon aláfestve. A megelőző időszak is pikk-pakk összeállt ügyfelem történetében, a következő ülésre pedig kreatívan be fogja nekem mutatni a nagy tervet…

Ez egy téli estén akár jó gyakorlat lehet barátok között; de ha objektívebb keretezésre vágyna, akkor forduljon egy coachoz.