Bizonyos helyzetekben szinte felrobbanok - az amigdala-eltérítés

Ügyfeleimmel beszélgetve a "Mi történt veled az elmúlt időben?" kérdésre gyakran kapok egy-egy olyan történetet, amelyben egyik kolléga (vagy rosszabb esetben maga a főnök) egy ártatlannak látszó megállapítására ügyfelem "felkapta a vizet" vagy még inkább "a kolléga fel...ta" /felbosszantotta. Sokszor társul ehhez a felismerés, hogy az illető nem is látszott eleve rossz szándékúnak, hanem mintha csak "megnyomott volna rajtam egy gombot" és bumm...

Ezt a jelenséget Daniel Goleman nevezte el 1995-ben amigdala-eltérítésnek. Nagyon tömören az agyunk érzelmi központja (amigdala) valamilyen kiváltó ingerre (ún. trigger) a "menekülj vagy harcolj" típusú stressz reakciót adja; mielőtt a racionális választ az agyunk gondolkodásért felelős frontális lebenye megalkotná. Ez a gyorsaság régen, a vadonban még hatékony, mitöbb' életmentő volt. De a mai munkahelyi környezetben - ahol az életünk viszonylag ritkán van közvetlen veszélyben - egy erős, sokszor pszichikai ingerre adott válaszként már egyenesen kontraproduktív lehet és a karrierünkre, munkahelyi státuszunkra végül pont ez mérhet megrendítő csapást.

Coachingban az amigdala-eltérítés témája egy-egy ülésben lehetőséget ad a rejtett értékek, hitek feltérképezésére, az adott szituáció, az elhangzott kijelentések utólagos, részletes kiértékelése által. Ugyanis a "gomb nyomkodás" kifejezés nagyon szemléletesen írja le azt, hogy mi történik. A legtöbb esetben az ártatlanul, azaz a sértés szándéka nélkül megfogalmazott mondatokban valamely, a felbosszantott fél értékeivel, hiteivel, meggyőződésével ellentétes kijelentés hangzik el, amelyre az érzelmi agy gyorsabban reagál, létrehozva egy látványos és romboló stressz reakciót.

Az adott helyzet utólagos elemzésében nem csak a trigger, azaz a kiváltó értékítélet azonosítható, hanem az a kapcsolódó fiziológiás reakció is, amely a kirobbanást mindig és az ügyfélre ráadásul jellemző módon megelőzi. Ilyen lehet az elszoruló gyomor, a lepkék felszabadulása a mellkasban, az elvörösödő fej a vele járó hőhullámmal, az izzadni kezdő tenyér stb.

Így ezt a spontán felrobbanást már tudatosabban lehet kezelni legközelebb. Egyrészt úgy, hogy amennyiben egy triggerünkről már eleve tudunk és a beszélgetés menete pont ilyen irányba kanyarodik legközelebb, akkor jelezhetjük beszélgető partnerünknek, hogy az adott téma számunkra nem komfortos és válthatunk (pl. politikai témák). Avagy tudatosabban figyelni kezdjük a kapcsolódó fizikai testérzetünk megjelenésére és ekkor mélyeket lélegezve, vagy csak "elszámolva tízig" időt adhatunk agyunk racionális részének, hogy kontrolba kerüljön és megfelelő választ adjon a másik fél felvetésére.

Ilyen témával keresett meg egyik ügyfelem, akinek munkahelyi problémái egyrészt a családjában fennálló konfliktusokra és az így megrendült biztonságra voltak visszavezethetőek. Jelesül szülei elvárták, hogy "sikeresebb lehetne, ebben a korban már előrébb tarthatna, magasabb pozíciót tölthetne be" stb.

Ez oda vezetett, hogy a családi összejöveteleken akartalanul is nyomkodták ügyfelem gombját: amikor a "bezzeg a..." kezdetű mondatok elkezdődtek, akkor mindig veszekedés (harc) és idő előtt véget érő étkezések (menekülés) lett a konfliktus vége. Ügyfelem az amigdala-eltérítés jelenségét megismerve végül átgondolta életét és megtalálta azt a sporthoz kötődő kiváltó okot, amelyről ugyan nem tehetett, de saját magára ráégette az "örök vesztes" bélyegét. Itt véget is ért a munkahelyi teljesítésről indult coaching folyamatunk, mert ezt a problémát tipikusan pszichológus tudja kezelni; kezdeményezésemre ügyfelem fel is keresett egyet.

Másik ügyfelem munkahelyi vezetője a coaching folyamat témáját meghatározó, ún. nyitó háromszög megbeszélésén azt fogalmazta meg, hogy szeretné, ha beosztottja "belső céges kommunikációja diplomatikusabbá, határokat jobban tartóvá" fejlődne a folyamat végére. Az üléseken átbeszéltük részletesen a szervezeti felépítést, beleértve a kollégákkal, vezetőkkel és a belső ügyfelekkel kialakult kapcsolatokat, kooperációt, kihívásokat és a kapacitás ill. erőforrás allokációs kérdéseket is. Az eredeti célnak megfelelően folyamatosan vizsgáltuk ügyfelem kommunikációját az egyes érdekeltekkel, de sokáig nem körvonalazódott, hogy vezetőjében miért is a diplomatikus kommunikáció tűnt a leginkább megoldandó feladatnak.

Ahogy a bizalom kiépült közöttünk, egyre őszintébb, azaz kevésbé "maszkolt" eseti témák során jutottunk el a 6. ülésig, ahol ügyfelem dilemmája a következő volt: "Hogyan kezelje indulatait pont főnökével szemben a személyes meetingekben és az e-mail kommunikációban?" Itt mutatkozott meg végül a kiinduló téma relevanciája...

Amikor az indulat kialakulását egy-egy történettel kapcsolatban megvizsgáltuk, rájöttünk, hogy ügyfelem triggere az, ha a "másik fél felületes" és ennek tapasztalható jelét adja. A kapcsolódó vezérelv ügyfelemnél a "Légy tökéletes!" parancsa volt; azaz a minden körülmények között a maximalizmusra, a hibátlan működésre törekvő munkavégzés igénye. Ehhez kapcsolódott egy pozitív visszajelzésre való igény, amelyet vezetőjétől nem kapott meg; ez így indirekt erősítette a vezetője felületességéről kialakult képet ügyfelemben.

A megoldást is a vállalati életben nem szokatlan gyakorlatok bevezetése jelentette, úgymint ügyfelem rendszeres egy-az-egyben megbeszéléseket kezdeményeztett vezetőjével, ahová jól karbantartott, frissített téma listával érkezett; így a megbeszélések strukturáltabbá és nyugodtabbá váltak, melyet vezetője a záró háromszög megbeszélésen proaktív módon, pozitívan meg is erősített.

Ha a munkahelyén elő-előfordul, hogy hirtelen indulatossá válik és szeretné ezt megfejteni és tanulni, tovább fejlődni ebből, akkor keressen meg; segítek!