Értékeim - hálaadás tanáraimnak

A coach saját érték-készletével felfegyverkezve áll ügyfelei rendelkezésére. Ezek tudatos ismerete segíti a kapcsolódásban, magyarázatot ad, ha "nem működik esetleg a kémia" és fontos a szakmai határtartásban is; tudatosítani azt, hogy a beszélgetésben mindig az ügyfél értékei mentén haladjunk a  az ő megoldása felé. 

Napjaink történései a magyar oktatás helyzete körül erősen foglalkoztatják a tudás fontosságával és a gondolkodó emberre épülő világgal kapcsolatos fundamentumomat.

Hiszen még a mai napi evangélium a templomban - Jézus és a 10 leprás története (Lk 17,11-19) - is erre rezonált bennem. A történetben a leprások kérik Jézus könyörületes segítségét és Ő meggyógyítja őket. A gyógyulást észlelve a 10 férfiból csak egy tér vissza hozzá, hogy hálát adjon Istennek; a többiek csak engedelmeskednek parancsának és természetesnek veszik, hogy meggyógyultak. Erről egy merész képzett társítás révén az oktatás körül kialakult mai helyzet jutott eszembe: hogy' is van a közhangulat ezzel?

Mert így éltem meg talán én is soktíz éve: engedelmeskedtem csak a kötelező beiskolázásnak, elszenvedtem az iskolát és nem is tudatosítottam magamban, hogy mit is köszönhetek az ott eltöltött időnek; mit köszönhetek a Tanáraimnak? Hát pedig nagyjából mindent... Értékeket, életre szóló tanításokat, biztonságos környezetben szerzett tapasztalatokat, megtartó erőt és környezetet - azt, hogy "emberré lettem"...

Az én tanulmányaim első szakasza a 70-es évek második felétől a kilencvenes évek elejéig tartott. A szocializmus - 1968-at követő- újra megerősödésétől annak bukásáig tartott. Volt maga a tégla, az épület, a rendszer és voltak benne a tanáraim, akik valódi értelmiségi módon neveltek bennünket.

Az "új gazdasági mechanizmus" bukása után lettem általános iskolás, még minden második szombaton az iskolapadban ültem kezdetben. Felsős koromban 3 szovjet vezető temetését néztem végig csendben/rendben a tanterem sarkába felerősített Videoton színes (?) tévén harmincadmagammal egyetemben.

A gimnáziumi éveim már a rendszer erjedésekor kezdődtek; osztály érdekvédelmi felelősként vettem részt olyan iskolai értekezleteken, ahol minden kérésünkre/felvetésünkre rendre igazgatói "Nem" volt a válasz.

Osztálytermünkben azért megjelent egy tanárunk névadása szerinti "kretén sarok", ahova a "Bravo" magazinból kivágott popsztár poszterek kerültek, majd később dafke' kiraktunk egy-egy leselejtezett Kádár, Marx, Engels fotót (ó "szép emlékű" május elsejék); végül a botrány akkor tört ki, amikor az előttünk végző F osztálytól megörököltünk egy kipreparált vaddisznó fejet és azt is kitettük az "elvtársak" mellé a falra. Osztályfőnökünk halálra sápadtan, bajuszát pödörgetve kérdezte, hogy "Ez biztos jó lesz így gyerekek?"; határozott fejbólintásunkra pedig egy beleegyező "Ti tudjátok."-kal felelt - az ezt követő igazgatói bejárás ellenére ballagásig ott maradtak együtt a fejek, a falon. 88 március 15-én pedig elhelyeztünk egy virágcsokrot a Kossuth szobornál néhány "ballonkabátos járókelő" legnagyobb elképedésére.

Az egyetemet már a peresztrojka szellemében kezdtük: politikai gazdaságtan szemináriumon megkérdeztem, ezt vajh' miért kell még tanulnunk? A szeminárium vezető visszakérdezett, "Mire is gondolok?; mire kifejtettem véleményem és ennek akkor már nem lett semmilyen negatív következménye; sőt inkább nyugati közgazdaságtant tanultunk. A szigorlatot 89-ben a "Nagy újra temetés" napján tettem le; tátott szájjal hallgattam a tévében egy fiatal, borostás képű, nagyon direktben oroszellenes szónokot...

Jó tanuló, osztályelső, évfolyam "Top 10"-be jutó nebuló voltam mindig. Követtem híven Apám és Anyám tanítását: "Fiam, amit megtanulsz, ami a fejedben van azt nem vehetik el soha!". Ehhez a szülői alap programhoz kaptam kiváló tanárokat; a poszt terjedelmét szétfeszítené, ha egyenként mind fel kellene sorolni őket.

Egyben mind közösek voltak: a sok tényanyag mellett leginkább a gondolkodásra, a kritikus szemléletre, a nyitottságra és a többoldalú megközelítésre tanítottak. A teljesség igénye nélkül:

Általános iskolában a biosz-kémia tanárnőm, aki rendszeresen másfél dolgozatot (az én csoportom plusz a másik csoportból néhány "csemege") íratott velem; tőle megtanultam, hogy nem csak a probléma helyes megoldása, hanem a gondolkodás gyorsasága is számít.

Az osztályfőnököm, aki a nyolcadikos "állampolgári ismeretek" tantárgy tanítása során összerakta bennem a hatalmi ágak leckéjét (melyből könnyen megértettem később az azok szétválasztásának fontosságát...).

A testnevelés tanárom eleinte alkatomhoz konform módon adta a rossz jegyeket; de amikor végre felfedezte bennem a tenni akarást (habár továbbra is sutasággal párosult), már bőrömön érezhettem, hogy "leginkább az aktív részvétel a fontos".

A gimnáziumban már az Életre neveltek: "a magad életéért te vagy felelős és állj ki az igazadért, küzdj meg, ha kell, ha az neked fontos" (osztályfőnöki jellemzésem: "túlzott igazságérzete gyakran sodorja konfliktusokba"). Ő, mint történelem tanárom alternatív gondolkodásom is elfogadta és bátorította; a Nagy Francia Forradalom eseményeit kérdező egyik témazárói feladatra hosszas litánia helyett egy kb. 7*6 cellából álló, vonalzóval precízen megrajzolt táblázat keretében volt megoldásom - ötöst kaptam rá...

Kémia tanárom volt, akitől megtanultam egy másik Életre szóló leckét: "ha kiállsz valakikért előtte nézz hátra; hogy ők speciel ott vannak-e még mögötted?". A Tanárúrtól sok impulzust kaptam a gondolkodás szépségéről.

Vagy ott volt matektanárnőm, aki egy megrebbent kismadár szelídségével tűrte a korral egyre növekvő arcunkat; kialakította hitem a szisztematikus munkában, de a kimerültség esetén történeteivel szórakoztatott és pihentetett minket - aki matekból felvételizett egyetemre, mind be is jutott egyből...

Inspiráló volt egyik magyartanárunk is, aki a barokkot az egyik belvárosi templomba kihelyezett órán (1986-ban...) magyarázta el nekünk, azóta is tudom, hogy valami mindig lesz, ami végül megtöri a "hű de' nagy" harmóniát...

Folytathatnám, de nem teszem. Végül a pedagógus szakma feleségem révén a családban maradt, 25+ éve hosszú otthoni beszélgetésekre adva örök muníciót - belülről is belelátva az oktatás mai történetébe... Saját életem példáján látva vallom: nagy kár lenne veszni hagyni az oktatást...