Hogyan jutottam ide ? - A Siker-Életvonal görbém

12/12/2024

Az ügyfél önbecsülésének megerősítéséhez, az erőforrás készletének felméréséhez egyik kedvenc eszközöm az ún. Siker-Életvonal görbe, amikor az ügyféltől azt kérem, hogy rajzolja fel az élete előre haladtával ("X" tengely) az általa szubjektíven megélt sikerességét ("Y" tengely) minél pontosabban és persze ezt kösse szakmai eseményekhez, életfordulókhoz. Aztán közösen kielemezve tudatosodhatunk, hogy akár a fordulópontokon, vagy éppen a platókon mi működött / mi működik.

Ez most egyébként is aktuális lehet, hiszen munkahelyeken javában zajlik az évvégi hajrá, a karácsonyi vacsora és az évértékelések időszaka, otthon viszont szeretnénk már elcsendesülni. Idén ezért odahaza készítettünk egy adventi naptárt, az egyes napokat jelző csizmácskákba pedig "titkos" cetliket írtunk, az adott estére kitalált játékos, közös feladattal.

Tegnapra egy régmúlt időszak nyarait felidéző, közös képek nézegetése és emlékeink felidézése jutott. Előkerültek a még a múlt században összerakott fényképalbumok, összebújtunk a nappaliban és elkezdtük az időutazást.

Első tapasztalatunk az volt, hogy ezek a fényképek is mintha sötétebbek, életlenebbek lettek volna az idő múltával. Ráadásul nagyon hiányzott a ránagyíthatóság, a részletek kiemelésének opciója – elszoktunk az offline képnézegetéstől. Elkezdtem a saját élményes Siker-Életvonal görbém egy meghatározó darabjának a feldolgozását.

Nézem az akkori önmagamat. Épp elhagytam a diplomám kijelölte utamat, új szakmát kezdtem el "on-the-job" jelleggel tanulni a magyar FMCG világ egyik meghatározó cégénél. Gyorsan beilleszkedtem az amerikai cégkultúrába, a 90-es évek EU előtti magyar vadkapitalizmusába. Erős hátteret kaptam, egy új családot, kreatív csapatot és folyamatos kihívásokat; ugyanakkor ellustulni sem lehetett, mert egy jól megtervezett és összerakott gépben voltam egy új fogaskerék, de a "sztenderd cseredarab" már ott várta a polcon, hogy beülhessen a cégautóba, helyettem.

Mitől tudtam mégis gyorsan emelkedni, 4 év alatt középvezetővé válni? Mert teljesíteni tudtam, reagálni és élni "ott-és-akkor", motivált a felhatalmazás, a rám delegált feladatok sora és a folyamatos tanulás, az új világ, amibe megérkeztem. Az utolsó fényképalbum már akkor készült, amikor posztgraduális tanulmányokkal "papíroztam le" a szakmai gyakorlatom, mert egyrészt hajtott a kíváncsiságom, másrészt élveztem, hogy a tapasztalataim birtokában mennyivel egyszerűbb mindez.

Szóval nálam működik az élethosszig tartó tanulás, az olthatatlan kíváncsiság, az éles helyzetekben / nyomás alatt teljesíteni képesség, a csapatba illeszkedés és a folyamatos felpattanás / felkelés nehéz helyzetekből és végül a professzionálisan megméretett és megfelelően auditált státusz igénye.

Így lettem életem delén business coach, akit a segítés, az emberi élet sokszínű problémáinak mélyebb megismerése és megértése iránti olthatalan vágy hajt, akinek fontos a folyamatos tanulás és ennek megfelelően posztgraduális képzés és ICF tanúsítvány megszerzése.

Önnek mit mondana az Siker-Életvonal görbéje? Elemezzük ki együtt és dolgozzunk az erőforrásain, a készségein!