Köszönet az elmúlt évekért; ... a sok-sok mindenért

Mai cikkem témája az emberi kapcsolatok, a vállalati kultúra, a segítők és versenytársak szerepe a karrier épülésében. Ugyanakkor saját elmúlt 15 évemen keresztül mutatom be, hogy milyen viselkedési minták, vezetői és kollegiális cselekedetek és elvek formáltak engem azzá, aki vagyok itt és most.

Közhely. hogy minden vállalat a pénzről, a profitról, a gazdasági mutatókról szól. Azonban a sikeres céges sztorik mögött mindig felsejlik, hogy a történések az emberekről szólnak elsősorban. Saját bőrömön tapasztaltam meg egy olyan vállalati kultúrát, amely az emberben hisz; az embert fejleszti vagy csak hagyja kibontakozni és így csiszolja a karaktert, aki végül az átlagnál jóval mélyebb elköteleződéssel végzi el a munkát. Ez vezet el végül az üzleti teljesítményhez, a növekedéshez és profithoz.

Egy hosszú, sikeres karrier sarkalatos feltétel-rendszeréről szól a cikkem és mögötte azokról, akik akár egyértelműen támogattak, vagy éppen egy a megfelelő ütemben kiosztott "saller" (legyen "támasztott kihívás" 😊) formájában. Listám terjedelmi okok miatt nem lehet teljes; nem soroltam fel minden közvetlen és távolabbi kollégámat, akik inspiráltak, megvigasztaltak, beszélgettek velem, elláttak tanácsokkal, óvtak; vagy csak jókor voltak velem együtt jó helyen.

CV-m alapján afféle "job-hopperként" is elkönyvelhettek volna anno; ennek ellenére volt néhány bátor vezető, akik meglátták a sanszot bennem.

Kezdeti kihívások és alap bizalom: Itt megemlíteném legendás ügyvezetőnket, aki nagy elvárásokkal fogadott, a később kissé rázóssá váló helyzetben is töretlenül támogatott; majd felfedezte bennem a potenciális kereskedelmi igazgatót és utána is többször segített nekem.

Nyílt őszinte beszéd és visszajelzések: Első divízió igazgatóm már az interjún nyíltan beszélt velem kapcsolatos ambivalens érzéseiről. Ennek ellenére adott egy esélyt és hagyta, hogy éljek vele. Amikor átadta a kormányrudat, megtisztelt egy őszinte pro/kontra visszajelzéssel.

Integrálás a céges kultúrába: Első kereskedelmi igazgatóm bevezetett a francia kultúra és gondolkodás sajátosságaiba. Részletesen kielemezte e-mailjeim stílusát és tartalmát és megóvott attól, hogy az első élesebb kanyarokban kisodródjak a cégből.

Elvek, keretek és szabályok: Második kereskedelmi igazgatóm az "FMCG elvek és keretek doyenje", akitől felfrissített és aktualizált tudást kaptam; egyben példát is mutatott, hogy a saját elvei és keretei egyben az ő cselekvési szabadságát is meghatározzák.

Felhatalmazó és egyben elfogadó / befogadó vezetői stílus: divíziót és ezáltal szinte vállalatot váltva érkeztem meg egy új világba. Új vezetőm polgári gondolkodása, elmélyült tudása a világról, kulturális megközelítései ugyanolyan inspirálóak voltak, mint Nyugat-Európából hozott friss üzleti szemlélete. Folyamatos vágya a megismerésünkre, nyitott gondolkodása, játszma mentes őszintesége szitén erősen jellemezte. Lépésről lépésre integrált és ezzel párhuzamosan hagyott szabadon kibontakozni.

Elvhű, kritikus vezetői stílus: elvhű országigazgatónk volt, akivel saját, erős elvhű vonásaim miatt egy gyorsan kifejlődő intenzív konfliktusba kerültem. Ő "az első az ember" elv alapján adott egy második esélyt és coach-hoz küldött... Életem fordulópontja volt ez, utólag már tudom.

"Élni és élni hagyni": Jelenlegi vezetőmmel megéljük a "tűz és víz" konfliktusait, de ő pozitívan áll sziklaszilárd alapelvemhez, mely szerint a szakmai szempont az első, az összes többi prioritás csak ezek után jöhet... Támogat az utamon, amely során megértettem a bennem rejlő jövőmet; segített, hogy megtanulhassam az új hivatásomat. A COVID idején újra tudtuk hangolni a munka kapcsolatunkat, ki tudtunk teljesedni a válság-menedzsmentben, nemcsak szimplán túlélve ezt az időszakot, de nagyobb áldozatok nélkül megalapozva a jövőt.

"Legyőztél, tehát még erősebbé lettem": Volt egy közvetlen kollégám, aki hol szövetségesem, hol versenytársam, hol rejtett ellenfelem volt; harcból indultunk, kiegyezésbe fordultunk; voltunk ügyekben szövetségesek, de immár sok éve kiépült az a kölcsönös tisztelet, amely végül a legrázósabb helyzeteket is eredményes beszélgetésekké oldotta fel.

"Ami másban zavar, azzal neked lehet dolgod"; vezető társammal apró intellektuális ütésváltásokkal kezdtünk, ez látszólag nagy csetepatéban teljesedett ki; majd a másikban meglátva a hiányzó avagy éppen csak gyenge én-tartalmainkat végül kölcsönös épülésre, tartalmas kritikára épülő barátságot kötöttünk.

Folytathatnám tovább a listát és mindig kimaradna valaki, akinek fontos szerepe volt/van a történetemben! E helyett egy kollektív hálaadással zárom minden volt és jelenlegi kollégámnak köszönettel!