Mélyvíz ! - a négy közös meghatározottságunk

Az Élet 4 fő meghatározottsága (I.D. Yalom: A szerelemhóhér c. könyve után szabadon): az élet végessége, az élet értelme, a szabadságunk felelőssége és végül az, hogy életünknek magányos hőse de egyben főszereplője is vagyunk.

2024 november végén már "nettó" 3 (azaz "bruttó" 21) hónapja nem vagyok kereskedelmi igazgató a L'Oréal magyar leányánál. Ez utóbbi 3 hónapom azért sikerült tűrhetően, mert megelőzte egy hosszabb alkotói szabadságom, (mely támogatásért a volt munkáltatómnak, vezetőimnek örökké hálás leszek). Abban az időszakban üzleti pillérek kitalálásán, megtervezésén, megalapozásán és kiépítésén dolgoztam és ezt folytatom ma is.

De a történetem még korábban indult el, amikor egy éppen aktuális átszervezés után végül is a székemben maradva, csapatommal egy minden addiginál jobb üzleti évet és személyemnek szólóan egy kiváló 360 fokos felmérést produkálva – felismertem az életközép rám mért kihívását és ráléptem az önismereti útra.

Ráébredtem, hogy amit szeretek nem más, mint a kollégáim, a korosztályom és a fiatalabb nemzedékek támogatása, fejlesztése ennek összes kihívásával. Ehhez már van 25+ év nagyvállalati, éles helyzetekben szerzett üzleti tapasztalatom, egyfajta tanáros kódoltságom, képzettségemből eredő mérnöki strukturáltságom és 15+ év vezetői gyakorlatom, amelyek szülői szerepemmel ötvöződve egyre élesebben vetették fel az "élet értelme" kérdését.

Egy nagy FMCG cégben emelkedve óhatatlanul elértem a platót, megállva pont még ott és ahol a munka-magánélet egyensúlya érvényesülni tudott, ahol családom mellett lehettem aktívan és részt vehetettem az életükben. Az egészség szerepe is átértékelődött bennem, fontosabbá vált, hiszen egy életünk van és az abból hátra lévő "jó évek" száma is korlátos.

Az elmúlt időszak aztán megtanított, hogy az életemet egyedül én élhetem meg; ezt senki nem fogja nekem, pláne helyettem megtenni. A nagy ugrásra bátorított az a hit, hogy igazából azt bánjuk meg, amit nem próbáltunk ki– sosem azt, amit megtettünk.

Végül az ezekből eredő szabadság, amely arra sarkall, hogy dönteni kell, haladni az úton, reflektálni a történtekre és tanulni mindaddig, amíg lépni tudok. Ez ugyanakkor felelősség is, amellyel tartozom a családomnak.

Persze van a történetnek egy fonákja, amelyet egoként azonosítottam. Itt az átmenetben nem jön a hóvégi sms, nem dorombol alattam a cégautó, nem kapom a napi 50-100 e-mailt, megfogytak a "barátaim" és nélkülem kezdődnek az unos-untalan ismétlődő nagyon fontos meetingek. Nem érzem a "nagy hajó" biztonságát, a brand által generált igények sokaságát. Vajon élek még, vajon fontos vagyok még, vajon számítok-e egyáltalán?

Rosszabb napokon ezek a kérdések dübörögtek a fejemben, de aztán jöttek jobb napok, amikor lendületben voltam. Mert ott ültem az ügyfelemmel és megoldottuk a témáját. Ott álltam a Pannon Egyetemen, a katedrán a hallgatókkal párbeszédben. A persolog DISC tréningeken valós helyzeteket dolgoztunk fel és a workshopokon (pl. dolgozói elégedettségi felmérés, oktatófodrász csapat fejlesztése) team-coachingban dolgoztunk.

Vajon ön hogyan áll a négy, közös meghatározottságunkkal? Akar-e, képes-e az életének kormányánál állni?