Mérlegen alkotói szabadságom első 10 napja

Alkotói szabadságom másfél hete elindult. Eddigi életem egy jól felépített rutin körül csoportosult; egy "óriási hajó" tisztjeként tudtam, hogy merre haladunk; van "pénz-fegyver-paripa", kiszámítható ritmusban dőlt a sok tennivaló. Terveztünk, végrehajtottunk, módosítottunk. Követtük a víziót, lebontottuk mérhető célokká; ezekhez készítettünk éves stratégiákat és azok megvalósulását követtük kulcs teljesítmény indikátorokkal. Ezért cserébe irányítottam és követnem kellett irányokat…
Most minden más… Nincsen részletes, modelleken és tapasztalatokon alapuló terv; nincsen egy, központilag megadott, de ettől kiszámítható irány. Helyette pillanatnyi impulzusok vannak, inspiráló beszélgetések, ismeretlen helyzetek, azonnali cselekvések. Folyamatos ötletelés, 7/24 órás agyalás dolgokon… Egzisztenciális (egyelőre még részleges) bizonytalanság; összehúzódás és végtelen tágulást ígérő tér. Hullámzó hangulataim sodrásában távol már a reggeli dugó; a megszokott túlterhelés helyett a saját magam által elvárt folyamatos "tegyél már valamit" érzése vette át a hajcsár szerepét.
Találkoztak velem, felhívtak régi, volt kollégák, 5-20 éve abbahagyott beszélgetéseket folytattunk és építettük egymást. Tisztáztunk helyzetet, felelevenítettünk történeteket, nosztalgiáztunk is egy kicsit. De leginkább támogatást kaptam, konkrét és implicit segítséget és sok jó emberi szót. Ezeket a találkozókat folytatni fogom, hamarosan lehet jelentkezem – akár nálad is.
Elindítottam a vállalkozásomat (még egyelőre részmunkaidőben). Kitöltöttem a megfelelő nyomtatványt, megkaptam az adószámot; lett vállalkozói számlám és nemsokára számlázni is tudni fogok. Berendeztem Budapesten az irodám, feleségem segítségével és némi befektetéssel csinosabbá, otthonosabbá lett. A fotón egy képen láthatod: ideális hely egy jó beszélgetésre - akár tesztelheted is.
Lett sok időm is, hogy tanuljak, hogy tovább olvassam az új szakmámhoz kapcsolódó könyveim. Ez nekem stresszoldó, otthonos, megnyugtató működés. Rájöttem 50 felett is fog az agyam, ha motivált vagyok és kidolgoztam az új jegyzetelési stratégiám. Ebből egyben remek coaching támogató információs anyagokat is készíthetek – akár pl. téged érdeklő témákat is feldolgozhatok.
Családom velem, ki ellenem? Sokkal több időt töltök most velük, segítek a háztartásban és együtt sétálunk nagyokat. Rajtuk tesztelhetem az újonnan elsajátított technikákat és jelentem, annak ellenére, hogy a családtagot coacholni "szinte lehetetlen", működni látszik. Veled is működni fog, tudom.
Vannak persze ügyfeleim is. Bár a coaching alaphelyzet változik, de a folyamat ugyanaz marad. Nagyobb most a tét, de az élvezet, az egy-egy beszélgetésben elért haladás jutalma megerősít, hogy érdemes volt erre az útra lépnem…, annak ellenére, hogy nem egyik napról a másikra valósul meg a virágzó vállalkozás csodája. Ha tudsz, ismersz valakit, akinek szerinted én segíteni tudok, légy szíves ne habozz. Csak ajánld megtekintésre a honlapom: www.bakan-andras-coach.hu
Folytatom a non-profit szervezetekkel az együttműködést. A Salva Vitával együtt dolgozunk és új projekt is alakul bennem, de erről még részleteket nem tudok megosztani. Egy Dobogókői lelkigyakorlat formájában keresek még kérdéseimre válaszokat – tudom, ott megkapom őket.
Tegnap este végül a kollégáim búcsúajándékát élvezhettem feleségem társaságában: Nick Vuicic estjén vettem részt a budapesti Papp László Sportarénában – Élet korlátok nélkül. A hitbéli tartalmakat én befogadtam; aki ott volt, vagy látta már őt, az tudja miről is szól az előadás. Aki nem, annak ajánlom, hogy egyszer tegye meg, vagy nézze meg on-line.
Engem lelkileg épített; megerősített. Tudatosította, hogy legnagyobb kincsünk a szabad akaratunk. Amellyel döntéseket hozhatunk (mielőtt döntenek mások, helyettünk). Hogy amennyiben a szívünknek fogadunk szót, amennyiben segítünk másoknak, úgy merjük megélni az életünket a maga kaotikusságában, rugalmasan, ahogy itt-és-most történik, akkor haladunk egy cél felé, amelyben maga az út a lényeg… A szónokban olyan erő volt, amelyet nem tudnék elbagatellizálni, hitének élő, személyében megvalósuló tanúbizonyságát pedig nem is akarom eltagadni.