Nekem a Húsvét - 2023
Katolikus hitünk szerint Nagyszombaton az elcsendesülés napja van: Nagyszombat, amikor a Kereszthalált követően az Úr a sírban pihen és még nem történt meg a Feltámadás. Jézus földi útja a végéhez ér, egy új minőségben fog megmutatkozni és megszületik az Örömhír.
Magamba nézek itt és most. Az ünnep eseményei kellő muníciót és lelki inspirációt adnak arra, hogy ránézzek, hol is tartok utamon per pillanat, amelyre nemrég ráléptem.
Amikor anno a döntésem megszületett és jóváhagyásra került, eljött nekem a 2*40 napos felkészülés ideje. Csapatom gratulált, izgatottan esélyt latolgatott velem (és maguk között is természetesen), személyes diskurzusok után végül mindenki egyéni pozíciót fogott. Volt, aki úgy gondolta, semmi extra, megyünk tovább; volt, aki esélyt látott egy új, számára kedvezőbb, vagy csak más helyzet kialakulására; volt, akit szorongással töltött el az új helyzet és olyan is volt, aki csendben lelépett…
Február végéig sokat dolgoztunk, átadtunk-átvettünk. Majd a hó végén nagy pillanatokat éltem meg, a szeretet kiáradása felém akkor volt a csúcson; érzelem-teli búcsúztatók, búcsúajándék, ölelések, kézropogtatások stb. Nagy töltekezés volt ez nekem a nehezebb napokra. Nomeg' az előző év virágjai is éppen bónuszba fordultak, a tavasz is elkezdődött látszólag; így minden pont a helyére került.
Ezután hirtelen jött az elcsendesedés ideje. Átvitt értelemben és szó szerint is: az addigi, napi 20-30 noszogató e-mail, a 10-20 prompt döntési helyzet helyett a nyugalom, a béke, a "találjam is ki, mit is csináljunk" következett… Meghalt bennem a régi rutin és átadta a helyét egy folyamatos hullámzásnak. Hívogató ösvénynek tűnt minden új irány; elkezdtem a tervezett projektjeimet, lett irodám, találkoztam régi és még régebbi kollégákkal, folytattunk beszélgetéseket, amelyeket évekkel ezelőtt hagytunk abba. Sokat olvasok, könyveimet tanulom, eszköztáramat bővítem: a komfortzónám órái ezek; könyveimmel eltöltve, ismereteimben gazdagodva.
Már előre eltervezett tevékenységekbe vághattam bele. Maradtam mentor/coach/tanácsadó a vállalatnál. Kollégáim gyakori kérdése: hogy alakul-e már a jövő; látom-e már stabilan a P&L-t odakinn; időarányosan jön-e a terv? Na ezt kell most pont' elengednem: mert ez itt nem az…; persze amikor ezt elmondom, néha megcsillan a sajnálkozás, a "na ugye, minek ugrált?"; "na ugye megmondtam, vagy legalábbis gondoltam" a tekintetekben, viszonyulás szerint. Persze sokan vannak, akik szorítanak nekem, bátorítanak vagy másoktól hallott jó történeteiket osztanák meg jószándékúan velem (– melynek üzenete nem oké Gyermeki énem felé rosszabb napokon: bezzeg másoknak sikerül, csak nekem nem)…
Viszont a vállalati "vállalt kapacitásom" jelentem "fullon" van; érdekes beszélgetéseket folytatok kollégákkal, sorra beépítve az újonnan tanultakat és megtapasztaltakat; nekem is bizonyítva, hogy a mentorálás/coaching bizony jól működik.
Aztán persze voltak meg nem valósuló ígéretek is szép számmal: "na, ha egyszer elkezded, jövök!"; "van témám, szívesen átbeszélném veled…". Itt egyelőre a megvalósulási ráta tart a 0%-hoz… Szeretem a magyar közmondásokat és szólásokat, valamint a népdalokat, mert jól megragadják a tapasztalatokat: "Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni"… Az egyik lehetséges tanulság is adott persze: a régi minőségemben a kapcsolódást sokaknak a státuszom határozta meg; de amikor a "mór megtette kötelességét, a mór mehet", akkor jön el az igazság pillanata és ritkul meg köröttem a levegő. Nomeg' "a gazdasági helyzet"; "az infláció"; "a háború" – kinek melyik, ízlés szerint…
A non-profit segítői pályán is elindultam, ott is alakulnak, formálódnak folyamatosan az elképzelt irányok. A tempó itt érezhetően lassabb, mint a for-profit szférában: értékem pedig még nem a segítőben érzékelhető, hanem egyelőre a tapasztalt ,nagyvállalati (corporate) harcosban, vezetőben rejlik a számukra. A naptáram telik, a helyzet fokozódik… részletekről majd a megvalósulás után fogok beszámolni (tervekről minek, ha megtörténik úgyis olvasható lesz, itt vagy/és ott).
Amit leginkább kellemes volt megtapasztalnom, az az átalakulás útján jelentkező új irányok, váratlan útitársak megjelenése és a tőlük kapott támogatások. Ilyen volt a lelkigyakorlat is, ahol megértettem, hogy a lelkem mélyén felbukkant új igény, a segítői pálya valamilyen minőségű megélése a helyes irány. Persze "nem tudhatom a helyet és az órát", de készülnöm kell, gyarapodnom tudásban, tapasztalatban és a többi jönni fog.
Mert legendás türelmetlenségem, amely eddigi karrieremben egyik hajtóerőm volt, most éppen elengedésre vár. Amikor eluralkodik rajtam és nem talál magyarázatot a semmittevésre, akkor jön a hullámvölgy; amikor végre történés van, akkor tol fel a hullám tetejére.
Ezért is érzem a Nagyhét minden eseményét most, a jelenvalóban nagyon aktuálisnak, mert magam is benne vagyok itt-és-most a történések sűrűjében; a múlt ugyanis elmúlt, a jövő pedig lehet, el sem jön; de a dolgokra hatni csak a jelenben tudok…