Szorongás - az indulás előestéjén

Ma Nagyböjt első vasárnapja volt; a Hamvazószerdát követő első hétvége. Ismét megélhettem azt a csodát, hogy a mai Evangélium és a Szentbeszéd teljes rezonanciába került az életemmel, az aktuális kérdéseimmel...

A gondolataimat és a kapcsolódó érzéseimet most betölti a búcsúzás, a lezárás. Hiszen jövő szerdától indul az alkotói szabadságom, rálépek az új útra, "tesztelek és tanulok"; de ezzel egyetemben ki is húzom magam alól a megszokott védőhálót.

Holnap leadom a cégautót, az eszközeimet, este "meglepetés" buliban elbúcsúzom szeretett csapatomtól. Kedden még bemegyek, felveszem utolsó "vezetői" fizetésemet, zárok, elköszönök, adminisztrálok... Fog ez menni? Ez neked menni fog! - szokott lenni a válasz, de más a pályán ázni az esőben és más a fedett lelátón "szotyizva" lesni a meccset; meg szurkolni gusztus szerint. Szorongok, bevallom...

Na így indultam a templomba ma reggel; kicsit zavart is a sok ember, kicsit menekültem volna - de vártam valami jelet és megjött!

Az Evangélium Jézus 40 napos pusztai böjtjéről szólt (röviden: a Lélek kiviszi a pusztába az Urat, ahol Ő 40 napig böjtöl és végül megjelenik a Sátán, aki háromszor megkísérti Isten Fiát. Az Úr ellenáll és a Gonosz vesztesen távozik. A történet aktualitását a 40 napos böjt szerdai kezdete jelenti).

Az Szentbeszédben szerzetes atyánk rávilágított a 40 nap / 40 év bibliai szimbolikájára, az önismereti változás fájdalmas, lemondásokkal teli (= böjt) metaforájaként. Az Úr megkísértését pedig az Ego hármas megrögzöttségére vezette vissza: Jézus a saját emberi gyarlóságával néz szembe, amikor a becsvágy, a hatalomvágy és a birtoklási vágy kielégítését ajánlja fel cserébe a Sátán a behódolásért.

Ezek egyben a legemberibb sémáink közül valók, melyeknek megvan a pszichológiai támogató szerepe rendre. A becsvágy a közösség elismerését, a társadalmi szereposztásban végzett tevékenységünk pozitív visszajelzését adja, amely szükséges a mindennapokban. Amennyiben ezt túltoljuk, öncélú magamutogatássá, "like-vadászattá" válik, akkor az már káros lehet, a személyiség torzul.

A birtoklási vágy célja az egzisztenciális biztonságunk megteremtése és ezáltal életünk saját kézbe vétele. Amennyiben itt a javakra szimplán eszközként tekintünk ahhoz, hogy egy jó cél érdekében tevékenykedni tudjunk, az rendben is van. Viszont amikor az eszköz, a javak felhalmozása már öncélként jelenik meg, akkor ismét torzul a világképünk, kialakul a "semmi sem elég" állapota és a kapcsolódó torzulások.

A hatalmi vágy forrása kezdetben az, hogy szeretnénk a vágyaink, a szükségleteink kielégítése érdekében a környezetünket befolyásolni. E nélkül nem is lehet önálló, felnőtt életet élni természetesen. Ha ez a szándék már mások leigázására, szolgasorba, szellemi béklyóba hajtására irányul, akkor ez ismét káros, nem Istennek tetsző cselekedet.

Jézus, Isten által kinyilatkoztatott Fiúként választhatná a politikus/celeb útját: csodatételeivel, királlyá választanák, a könnyű boldogulásra váró nép követné vakon. De ez nem Isten útja, Megváltóként nem ez a sorsa. A böjtben nekünk egyszerű halandóként is érdemes szembe néznünk emberi gyöngeségeinkkel; a rajtunk eluralkodó kísértésekre adott válaszainkkal. A külvilág hamis prófétái, politikusai által megfogalmazott könnyű út, a "nektek minket követni jó lesz" filozófiája, a tévé által sugalmazott egyszerű igazságok fájdalommentes és vak követése helyett a nehezebb útra, a lelki tükrön keresztül a saját hiedelmeinkkel szembenézésre ösztönöz ez az időszak.

Engem ez megerősített ismét, hogy ami szerdától rám vár az ugyan nem lesz sétagalopp, de nem is ez a hivatásom, hogy kábultan átaludjam életem hátralévő sok-sok éveit...