Indulataim sodrásában
A coachingban elkerülhetetlen előkerül az önismeret; ezt a coach nem terapeutaként használja, inkább saját inspirációként, az ügyfél cselekedeteinek, gondolatainak és érzéseinek eredetét jobban megértve és kérdéseivel a fejlődést segítve eszközként él vele. A saját önismereti utam egy coach ügyfeleként kezdődött...
Önismerettel való ismerkedésem 9 éve kezdődött. Ekkor egy fontos, nemzetközi meetingen elkövetett; munkaviszonyomra majdnem végzetes hibám léptetett be a coaching világába...
Prezentációt tartottam az üzletmenetünk nagyobb kihívásairól. Egy megjegyzésemre a "nagyfőnök" kissé agresszíven, személyemet is leminősítve felelt, mellyel aktiválta az e helyzetben eleve erős készenlétben álló NEM OKÉ Gyermeket bennem. Ráadásul a stressz száműzte összes maradék Felnőttemet és én durcás gyrmekként a laptopom lecsukva a helyemre vonultam, hátradőltem székemben, karomat összefonva... - elképzelhetitek.
Később aztán megértettem, hogy a kérdésére adott első válaszom az igazgató urat az ő kompetenciájában sértette a saját megélése szerint; aktiválta az ő NEM OKÉ Gyermekét és a klasszikus "ki az erősebb" játszmára hívott, amit természetesen ott a helyszínen a hierarchia miatt elbuktam.
Másnap reggel, elkerülendő a legrosszabbat, felkerestem az igazgatót és Felnőttből bocsánatot kértem, valamint segítséget, hogy az ilyen ügyekben miképp' cselekedjek? Mivel bevezetőm az én NEM (biztos hogy) OKÉ pozíciómból az ő OKÉ állapotát szólította meg, kaptam is rögtön segítséget egy szívélyes beszélgetés, majd később egy a vállalat által fizetett 10*1,5 óra egyéni coaching képében; akkor még ügyfélként...
Elindultunk a folyamattal, kaptam kerek, racionális magyarázatokat, tipológiákat és kész modelleket. Majd évente 2-3 alkalommal csoportos vezetői tréningeken megismerkedtem a személyiség típusok egy-egy újabb modelljével, a személyek között működő kommunikációs stílusokkal; megértettem, hogy nem mindenki van egyformán "programozva". Minél többet hallottam ezekről, annál jobban éreztem, hogy mennyit nem tudok még az emberekről, a motivációikról...
Az évtized vége felé három sürgető dilemmával szembesültem: az élet "B" oldala felé közeledve egyetlen fiam a felnőttkor küszöbére érkezett, énpedig tizensok' éve ugyanabban a pozícióban lettem egy FMCG cég egyik legtapasztaltabb ("PC" megfogalmazás) vezetője... Három égető kérdés, a választ pedig egy pszichológus/coach szorgalmas látogatása és a közös munkánk eredménye hozta el.
Ennek folyományaként vezetőim támogatása és munkáltatóm szponzorálása révén 2020 elején (pont a COVID megérkezésekor) aztán Business coach tanulmányokat kezdtem, ahol az ICF kompetenciákat (https://coachfederation.org/core-competencies) jártuk körül pontról pontra, értelmezve, példákkal illusztrálva és ráérezve, hogy miként is működik ez a segítő szakma. Kaptunk nagyon sok gyakorlati órát, folyamatos kihívásokat és részletes szakirodalmi listát, mely könyveket elolvasva kezdett összeállni bennem, hogy ez a kompetencia gyűjtemény több, mint egy részletes "to do" lista; felfogható, mint pl. az ún. Tranzakcióanalízis egyes elemeinek időrendi sorrendbeli alkalmazása (ez annyira mélyen hatott rám, hogy végül a BGE-n a diplomamunkám témája is "A TA alkalmazása business coachingban" lett).
Nagyon leegyszerűsítve az "én OKÉ vagyok, te OKÉ vagy" a coaching alaphelyzet; az énállapotok elmélete szerint a Gyermek és a Szülő tartalmak empatikus tudatosítása és szisztematikus megkérdőjelezése a Felnőttnek teret nyitva a folyamat lényege. Egy folyamatos meghívás arra, hogy a Coach és az ügyfél, az "itt-és-most-ban" együtt, kölcsönös felelősségben haladjanak...
Amikor pedig indulataim rabságába kerülök, az nem más mint a "Nem OKÉ" Gyermekem aktiválódása; ekkor a negatív érzések veszik át rajtam a hatalmat és ismét elfog a belső rettegés, mint az önálló életvitelre még éretlen kisgyermeket. Ráadásul ekkor a gyermekkorban alkalmazott stratégiáim kerülnek előtérbe; durcásan visszavonulok, várom hogy az OKÉ emberek legalább kritikusan észrevegyenek és kirángassanak ebből az érzelmi mélypontból.
.