Valami nem hagy nyugodni odabenn? - a váltás dilemmája 

Mielőtt megszületik a döntés: változtatni / váltani kell, az egyik leggyakoribb kérdés: na jó, de mihez is kezdjek aztán? Erre ránézni, erről kreatívan ötletelni, az alternatívákat áttekinteni lehet egyedül is, de hatékonyabb, eredményesebb lesz egy coach támogatásával, aki biztonságos, védett teret hoz létre, bizalmas beszélgetés során empatikus jelenléttel; ugyanakkor sem nem ítél, nem dönt, sőt nem is értékel. Nyitott kérdéseket tesz fel az irányok feltárása céljából, majd segít a kibontakozó alternatívákra kritikusan rátekinteni és az elkerülhetetlen, néha akár fájdalmas szembenézésekben is jelen van. A folyamat végén pedig támogat egy pontos akcióterv lefektetésében, valamint jó "edzőként" annak végrehajtásában is.

Én vállalati környezetben is sok hasonló helyzetben voltam már. A kreatív döntésről az első tréningem 25 éve, az első multinacionális munkahelyemen kaptam meg. Mely szerint az első körben az értékelés mentes ötletelés a fontos, utána a lehetetlen alternatívák kiszűrése és a szűkítés. Ezt követően jön az egyes változatok megvalósíthatóságának kidolgozása minél részletesebben, majd végül a döntés.

Itt csupán racionális, döntési mátrixokról, döntési fákról, becsült valószínűségekkel kiszámolt várható értékekről, prioritások kezeléséről beszéltünk. Azóta megtapasztaltam saját és ügyfeleim történeteiben, valamint meg is tanultam, hogy a döntési helyzetekben mindig ott van az érzelmi szempont, az akár tudattalan is ható emlékezet, mivel agyunk, mint egy magnetofon nem csak a történéseket rögzíti, hanem a kapcsolódó érzékeléseket is.

Aztán coachként megtanultam, hogy a "Mit fogsz érezni, amikor elérsz oda?" vagy a "Honnan tudod majd, hogy jól döntöttél?" kérdések és testvérei milyen érdekes új irányokat tudnak ebbe a folyamatba behozni. Avagy szintén érdekes lehet, amikor visszamondom a saját szavaimmal a megértésem; az ügyfél sokszor elkezd velem vitatkozni és ezzel óhatatlan új irányokba indul a saját korábbi kijelentéseivel szemben.

Végül néhány történetet idézek fel már lezárt folyamatokból: egyik ügyfelem saját képzettségének megfelelő munkakörében elérte az üvegplafont a vállalatánál. Remekül hozta a KPI-okat, hiszen 5+ éve már ugyanazt csinálta; jött vele a fizetés, a bónusz és a vállveregetés is. Nomeg' megjelent az unalom és a kínzó kérdés, hogyan tovább? Kitalálta, hogy pozíciója tanulási görbéjétől elszakadva felszabaduló munkaidejét a marketinges kollégái munkájába besegítve hasznosítaná; mintegy "on-the-job" jelleggel megismerve ezt a területet.

Akkor kezdtünk coaching folyamatba, amikor éppen lendületet vesztett; örökös másodikká avanzsált a kiválasztási folyamatokban, látszólag támogatták marketinges ambícióit, majd csendben elgáncsolták... Erőforrás leltárt állítottunk fel, tudatosítottuk a motivációit, helyreállítottuk az önbecsülését. Új szövetségeseket kerestünk, friss nézőpontokat hoztunk be... De a főnöke látszólagos támogatás vs. csendes akadályozás játéka végül tudatosult benne, megunta és helyreállt önértékeléssel elfogadott egy külsős ajánlatot (a saját szakmájában). A coaching folyamat ugyanis mindig változás orientált; ezért 10-20%-ban végül teljes váltással végződik...

Másik ügyfelem egyszerűen unta már a munkáját; bizonyos képességeit már nem használta, nem fejlődött; a langyos vízben ülve érezte, ahogy az lassan kihűl... Először a helyzetét kellett megértenünk; hogy pontosan mit hiányol, milyen fenyegetéseket lát vagy érez, milyen ki nem mondott félelmei állnak össze tárgy nélküli szorongássá? Ezek alapján három meghatározó területet azonosítottunk, ahol jelentős eltérés volt az elvárt/vágyott állapot és a valóság között (bérfeszültség, azaz a potenciálhoz képest hol tart; csapattársak hiánya, akikkel élmény lenne együtt dolgozni; valamint az elszürkülés, azaz a családnak kedvező kényelmes pozíció kontra kihívást jelentő vezetői állás). Utána ülésről ülésre ezeket dolgoztuk fel és hozott ügyfelem döntéseket a váltani/elfogadni/változtatni háromszögben.

Magam is egy ilyen folyamatból kerültem a coach pályára; éreztem, hogy túl régóta nyomom ugyanazt a széket. Ehhez még egy nevezetes születésnap közeledése és gyermekem küszöbön álló kirepülése kellett, hogy segítő szakemberhez forduljak. Megértettük együtt a hármas kihívást és kizártunk közben munkahely típusokat, szervezeti formákat, valamint kipukkadt egy-két romantikus álmom is. Összeraktunk egy tervet, amely a huszonsok' éves nagyvállalati ("multis") tapasztalatomhoz, személyiségemnek, kapcsolódási igényemnek és a napjaim színesítéséhez hozzátartozó, spontán mentorálási tevékenységnek új perspektívát adott. Így lettem business coach...